A The Journal of Alternative and Complementary Medicine c. szakfolyóirat  2013. október 9.-ei számában megjelent tanulmány szerint a Transzcendentális Meditáció gyakorlásának első néhány hetében markánsan csökkennek a szorongásra jellemző tünetek.

A kutatási meta-analízis 16 véletlenszerű kutatási módszertannal végzett vizsgálatot összegzett 1295 embert vizsgálva. A TM-meditálókat a különféle kontroll-csoportokkal hasonlították össze, beleértve az egyéni és a csoportos pszichoterápián részvevőkkel, és a különféle relaxációs módszereket gyakorlókkal. A tanulmány azt is megállapította, hogy a Transzcendentális Meditációt gyakorló vizsgálati csoport esetében nem figyeltek meg mellékhatásokat. A kutatást végzők arról számoltak be, hogy a TM napi kétszeri gyakorlásának hatása már az első két hétben jelentkezik, és 3 év gyakorlást követően tartósak az eredmények.

Anxiety-Graph-3.pngA Transzcendentális Meditáció az egyik legkiválóbb, könnyedén gyakorolható, erőfeszítés-mentes stresszcsökkentő program, melyet többek közt Prof. Dr. Selye János, a stresszelmélet atyja is ajánlja. A TM-mel két díjmentes előadás keretében lehet megismerkedni. Az előadások időpontjairól, helyszíneiről a TM-tanfolyam.hu címen lehet érdeklődni.

A bejegyzés trackback címe:

https://meditacio.blog.hu/api/trackback/id/tr985584045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása