A Trinity College hartfordi női squash csapata abban a reményben kezdte el 2010-ben a Transzcendentális Meditációt gyakorolni, hogy általa sokkal inkább terhelhetőek legyenek fizikálisan és összeszedettebbé váljon a játékuk. Akkor még nem tudták, hogy kitartó munkájuk eredménye az lesz, hogy nemzeti harmadik, majd 2013. és 2014. nemzeti első helyet érjen el a csapatuk, olyan iskolák játékosai mellett, mint például a Harvard vagy a Penn State.

trinity-college-womens-squash.jpg

Az egész Dr. Randy Lee pszichológus docens és másodedző ötlete nyomán kezdődött. Dr. Randy Lee már régóta dolgozott a csapattal, különféle mentális technikákat próbáltak ki. Célja az volt, hogy csökkentse a játékosokra nehezedő stresszt, javítsa a koncentrációs képességüket. Ennek kapcsán kezdett el olvasni a Transzcendentális Meditációról. „Én tudós vagyok, ezért szerettem volna látni a konkrét számadatokat” – mondta a pszichológus asszony. „Volt kb. 700 kutatás, és ezekből sokat meg is néztem. Egyre inkább az lett a meggyőződésem, hogy a TM egy olyan tökéletes biztonsági hálót nyújthat, ami segíthet nekünk.”

A csapat tagjai, akik együtt gyakorolták a TM technikáját, azonnal észrevették, hogy egyre nyugodtabbá teszi őket. A csapat tagjai közül a Shri-lankai származású Tehani Guruge elmondta: „A TM segített megnyugodni. Volt olyan, hogy dühös voltam a bíróra, aki szerintem igazságtalanul ítélt. Miután TM-eztem a haragom mindig eltűnt.”

A vezetőedző, Wendy Bartlett is észrevette a különbséget: „Általánosságban nyugodtabb csapat lettünk. Ebben az évben is éppen olyan sok kihívás állt előttünk, mint a korábbi években, de sokkal könnyebben tudtuk kezelni azokat.”

Néhány diák még arról is beszámolt, hogy segített nekik ez a relaxációs módszer elérni az ún. „zónát”, azt a sportolók által hőn áhított mentális állapotot, amely totális nyugalmat és maximális teljesítményt eredményez. Élsportolók gyakran beszámolnak erről az állapotról.

„A TM előtt nem tudtam teljes mértékben a játékra koncentrálni, a külső tényezők, mint például a közönség bekiabálásai.” Nour Bahga egyiptomi diák elmondta a TM-el kapcsolatban, hogy valóban segített neki bejutni a „zónába”. A zóna nagyon fontos a sportolóknak, mert ez az a pont, ahol a legjobban tudják elvégezni a feladataikat. Nagyszerű dolognak tekinti, hogy megtanulhatták a módszert.

Alicia Rodriguez, aki Mexikóból érkezett, hasonlóan számolt be az eseményekről: „Amikor meditálunk a mérkőzés megkezdése előtt, annyira megnyugszom, hogy az elmém és testem teljes egyensúlyba kerül. Sikerült teljesen kiüríteni az elmémet és a játékra koncentrálni. Megtanultuk, hogy hogyan kell játszani; elménk nyugodt lett és testünk automatikusan reagált a játékra.”

A Transzcendentális Meditáció segítette a hallgatók tanulmányait is. A kanadai származású Emily Paton elmondta: „Ebben az évben sikerült egy nagyon jól alkalmazható rutint, menetrendet beállítanunk. Ebben nagyon sokat segített nekünk a Transzcendentális Meditáció rendszeres gyakorlása. Minden csapattársam elmondta, hogy a TM segítségével megkönnyebbültek, sokkal több az energiánk.”

McCrea Davison elmondása szerint: „Úgy vettem észre, hogy a tanulmányaimra fordított időt jobban ki tudom használni. Minden alkalommal, amikor meditáltam egy nagyobb vizsga előtt, 90 % körüli eredményeket értem el. Sokkal lazábban állok a tesztekhez, könnyebben tudom felidézni a korábban megtanultakat.”

Számos kutatás szól arról, hogy a Transzcendentális Meditációt rendszeresen gyakorlók tanulmányi teljesítménye is javul. Ezen kívül a reakcióidő gyorsabb, energiájuk, vitalitásuk növekszik, az elme nyugodtabb és koncentráltabb lesz. Ezek az előnyök a sportban is kiemelt fontossággal bírnak.

Emily Lindon a Trinity College pszichológia szakos tanára is vizsgálta a Transzcendentális Meditáció technikáját és kolléganője álláspontját tudja megerősíteni. A „self-hatékonyság”, az önbizalom és a hit erősödött a fiatalokban, melynek révén sokkal jobban megállják a helyüket.

„A TM gyakorló női squash csapat korábbi és jelenlegi vizsgálati eredményei egyértelműen bizonyítják, hogy a TM megnövelte a lányok sportbeli teljesítményét, hatékonyságukat.”

Dr. Randy Lee szerint a „legfontosabb, hogy a sportolók megtalálják a lelki békéjüket. Ez szükséges ahhoz, hogy elhiggyék, hogy helyt tudnak állni egy kihívásban, elvonatkoztassanak a pontszámok miatt rájuk nehezedő nyomástól és teljes mértékben a játékra tudjanak koncentrálni.”

A kétszeres World Series bajnok Cy Young-díjas Barry Zito szerint, aki maga is gyakorolja a Transzcendentális Meditáció technikáját: „csak idő kérdése, hogy az élsportolók felfedezzék az ebben a kiváló módszerben rejlő lehetőségeket” .

Russel-DavidLynch.jpg
Barry Zito (b) David Lynchel és Russel Branddel gyakorolja a TM-et

 

„A TM egy teljesen új technika, amit még csak most kezdenek felfedezni a teljesítmény fokozása területén” – nyilatkozta Dr. Lee. „Nem hiszem, hogy a sport kizárná ennek a módszernek a gyakorlati lehetőségét. Nekem úgy tűnik, hogy segítségével pozitív eredményeket érhetünk el.”

Díjmentes TM előadások: TM-tanfolyam.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://meditacio.blog.hu/api/trackback/id/tr426705155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása