E rendhagyó bejegyzésben az 1995-ben folytatott kormányzati tárgyalásokról számolok be, melynek során egyszerre több államigazgatási területen történtek az egyeztetések a Transzcendentális Meditáció és a TM-Szidhi program állami szintű, országos bevezetéséről. Egyben e poszt a Transzcendentális Meditációt ajánló szakorvosok következő epizódja is, ezúttal azonban magyarországi, méghozzá kormányzati szintű vonatkozásban.

Három, a politika és az államigazgatás öltönyös világában járatlan civil esett neki a társadalom képzeletbeli ormain lévő kormányzati ajtóknak. Egyikőjük e blog írója volt. Nyugati mintára azt szerettük volna elérni, hogy a Transzcendentális Meditációt körzeti orvosok receptre írhassák fel a betegeiknek – ha már az orvosok pihenést javallanak a gyógyszerek mellé, miért ne a TM-et írnák rá a vényre, mint javasolt stresszcsökkentő és a mélyalvásnál kétszer mélyebb, intenzívebb pihenést nyújtó módszert. A másik célunk az volt, hogy valamelyik hivatásos állomány berkein belül létrehozzuk az 500 fős TM-Szidhi csoportot annak érdekében, hogy a társadalom kollektív tudatában is csökkentsük a feszültséget – rendezettséget hozzunk létre a szociológiában ismertté vált Maharishi-hatás által. Egyszerű célok, igaz?

DrVeerAndras.jpgPolitikai kapcsolataink nem voltak, lelkesedésünk annál inkább. A miniszterelnökségi titkárságra fókuszáltunk. Néhány egyeztetési kört megjárva megnevezték a témáért felelős kormányzati illetékest, Dr. Veér András miniszteri biztost. Veér doktor a Népjóléti Minisztérium mentálhigiénia miniszteri biztosa volt 1994-től 1998-ig, egyben az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgató-főorvosi posztját látta el. A miniszterelnökségi titkárság a tárgyalások folytatásaként magas labdát dobott fel: hivatalos ajánlólevelet kellett szereznünk Dr. Veér Andrástól. Veér doktor komoly kihívásnak tűnt, tekintettel arra, hogy harapott minden ehhez hasonló témára. A Transzcendentális Meditáción és a TM-Szidhi programon az elmúlt 40 évben 33 országban, 210 független egyetemen és kutatóintézetben elvégzett több mint 600 tudományos kutatás azonban olyan tárgyalási alap volt, ami megnyitotta Dr. Veér András hivatalának ajtóját. Veér doktor látni akarta a 600 tudományos kutatást, kérésének eleget téve asztalára tettük azt az összesen majd 10 kilós 5 vaskos tudományos kutatási könyvet, melyek ismertetik a tanulmányokat.

Dr. Veér András miniszteri biztos az 5 kötetet hónapokig tanulmányozta, eközben kérdések tucatjait tette fel, míg végül 1995. június 6.-án kiállította ajánlólevelét, melyben a TM-et és a TM-Szidhi programot általános bevezetésre ajánlotta:

veerlevel_1.gif

A fenti ajánlólevéllel megnyíltak az államigazgatási kapuk, s az igazi hajsza ekkor kezdődött el. Tárgyalások folytak a társadalombiztosítási főigazgatóságon, valamint a Belügyminisztérium berkein belül működő Készenléti Rendőrséggel, illetve a Tűz- és Polgári Védelmi Országos Parancsnoksággal is. A Készenléti Rendőrség arra volt kíváncsi, hogy a TM az éles stresszhelyzetekben milyen mértékben javítja a tűrőképességet, illetve reakcióidőt. A lőkiképző tiszt gyakorlati eredményekre volt kíváncsi, így két TM-gyakorló személyt – védőruhába öltöztetvén – stresszhelyzeteknek tették ki. A paintball-játéknál jóval durvább intenzitású, profik célkeresztjét kell elképzelni. A lőkiképző tiszt elégedett volt az eredményekkel.

bukovics2.jpgA Tűz- és Polgári Védelmi Országos Parancsnokságnál Prof. Dr. Bukovics István vezérőrnaggyal folytak a tárgyalások. A vezérőrnagy-parancsnok úr a titkárával együtt elsajátította a TM-et a BM üdülőjében – a gyakorlatban is meg kívánt ismerkedni a TM-mel. Közös célt tűztünk ki: a hivatásos tűzoltók berkein belüli 500 fős TM-Szidhi-gyakorló csoport felállítását. Bukovits vezérőrnagy parancsnoki állományi gyűlésen ismertette a programot, s kérte az egyes régiós parancsnokok támogatását. Még ebben az évben, 1995-ben Dr. Bukovics Istvánt – tudomásom szerint indoklás nélkül – áthelyezte a belügyminiszter a Tűz- és Polgári Védelmi Intézet főigazgatói székébe.

A fenti események és a kormányváltás miatt sajnos nem tudtuk befejezni a kitűzött célokat, egy ilyen – paradigma-váltást igénylő – kormányzati munkához kevés a négy esztendős kormányzati ciklus. A Horn-kormány miniszteri biztosa, Dr. Veér András ajánlása által azonban a Transzcendentális Meditáció és a TM-Szidhi program megbízhatóság és hitelesség terén hazánkban is sikeresen vizsgázott, mivel a fenti ajánlólevél egyben szakmai átvilágítást is jelentett. A TM-et és a TM-Szidhi programot azóta számos hadseregben vezették be (lásd az alábbi latin-amerikai meditáló katonákat, valamint Mozambik történetét), s információm szerint a Pentagonban jelenleg is folynak a tárgyalások, mivel a TM hatékonynak bizonyult a PTSD – poszt-traumatikus stressz-szindróma – kezelésében, ezen kívül számos olyan krónikus betegség terén igazolódott a TM jótékony hatása, melynek köze van a stresszhez.

LatinAmerica_army_meditation.jpg
A Horn-kormány egykori miniszteri biztosa, Dr. Veér András pszichiáter-orvos által javasolt Transzcendentális Meditáció erőfeszítés-mentes, egyszerű módszerével két díjmentes előadás keretében lehet megismerkedni, az előadások időpontjáról, helyszínéről a tm-tanfolyam.hu címen lehet érdeklődni.

A bejegyzés trackback címe:

https://meditacio.blog.hu/api/trackback/id/tr915337679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dienes Erzsébet 2013.06.24. 10:34:16

Én is abban az időben ismerkedtem meg a TM-el. Két hasznom származott belőle. Az egyik, hogy meg tudtam végre érteni a keleti filozófia és gyakorlat lényegét, amit addig a könyvekből (bevallom őszintén) soha sem sikerült.

A másik hasznom egy olyan meditáció elsajátítása volt, ami "európai" aggyal is követhetővé vált számomra.

Előnyét azóta sem vitatom. Abban az időben még azt képzeltem, hogy kis idő múlva minden munkahelyen alkalmazzák a légkőr és a teljesítmény javítására.

Más technikák vették el ezt a szerepét.

Bár, ma már én sem tartozom a Maharishi közösséghez (másikhoz sem), de kellemes és maradandó nyomot ez az egyetlen hagyott bennem. Köszönöm, hogy legalább utólag visszacsatlakozhattam az interneten keresztül.

Dienes Ersébet
süti beállítások módosítása