Az Iowa (USA) egyik napilapja (Des Moines Register) tudósítása szerint Jim Carrey hollywoodi filmsztár látogatást tett a Maharishi Menedzsment Egyetemen. Az újság szerint Jim Carrey azért ment Iowába, hogy gyakorolja a Transzcendentális Meditációt (TM), egyúttal napjainak jelentős részét a helyi Maharishi Ájurvéda központban töltötte (a gyógycentrum az egyetemhez kapcsolódik).

Jim_Carrey_1.jpg
Jim Carrey egyúttal beállt a helyi fiatalokkal és a közösséggel fényképezkedni, a fotókon jól felismerhető a környezet és a pihentető légkör. A közösségi média és a helyiek elmondása szerint Jim Carrey az egyik Fairfield-i vendéglőben találkozott 19 középiskolás sportolóval a "Pella Dutch" baseball csapatból. A baseball csapat épp első meccsét vesztette el egy hármas győzelmi sorozatot követően, ezért Carrey beállt közéjük fotózkodni, hogy lelkesítse a csapatot, miután mindenki megevett egy jégkrémet. Jim körbejárta a vidéket és az Maharishi Egyetem környékét hat másik emberrel (köztük a baseball csapat edzőjével).

Fairfield immár hozzá van szokva a híres-neves személyek alkalmi látogatásához, akik  vagy kíváncsiak a TM-re, vagy akik elhatározták magukat a TM rendszeres gyakorlása mellett (pl: Oprah Winfrey, David Lynch, Donovan, Hugh Jackman, Moby, stb.).

OPRAH21.jpgOprah Winfrey a Maharishi Egyetemen gyakorolja a Transzcendentális Meditációt

A Jim Carrey által gyakorolt Transzcendentális Meditációval két díjmentes előadás keretében ismerkedhetsz meg. Az előadások időpontjáról, helyszínéről a TM-tanfolyam.hu címen tudsz érdeklődni.

A bejegyzés trackback címe:

https://meditacio.blog.hu/api/trackback/id/tr995472185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása