Tom Harkin demokrata szenátor a 2013-as tanév utolsó diplomaosztóján örvendeztette meg a Maharishi Menedzsment Egyetem hallgatóit jelenlétével, humorával, bölcsességével, s mély elismeréssel fejezte ki nagyrabecsülését az intézmény felé. Azzal kezdte beszédét: „Tudom, hogy…

Hugo Marín chilei szobrász, festőművész, utazó és Transzcendentális Meditáció tanár. Kíváncsisága és tudása úgy tűnik, végtelen. Elméje határtalan, merész, amelyet különböző stílusú munkái is jól tükröznek. Hugo két – életét, művészi munkáját meghatározó…

Claudia Schiffer és Naomi Campbell szerint „Ő az egyetlen, aki igazán megmaradt szupermodellnek!” Gisele Bündchen divatmodell brazil származású, híre és eddigi karrierjének jelentősége messze túlmutat a kifutón. Együtt dolgozott többek között a Vogue, a Victoria Secret…

Claudia Mason, amerikai modell, egzotikus szépség. Tizenhárom évesen fedezték fel, fényképészet legendáival dolgozott már a kilencvenes években is. Több neves divatszakember és tervező partnere volt, a teljesség igénye nélkül a Louis Vuitton, Fendi és a Versace kampányainak arca…

Laura Dern (1967) amerikai színésznő, filmrendező, producer. Számos díjat nyert színészi karrierje elismeréseként, köztük négy Golden Globe-díj tulajdonosa, s Oscar-díjra is jelölték a „legjobb színésznő” kategóriában. Munkája során számos hírességgel dolgozott…

Mike Love a The Beach Boys frontembere, aki titkos energiaforrásának a Transzcendentális Meditációt tartja. Az idén márciusban 73. születésnapját ünneplő Mike a mai napig fáradhatatlanul turnézik szerte a világon, Budapesten 2014. november 26-án lépnek színpadra. Az alábbi…

Minden nő életében vannak olyan korszakok, amikor elkötelezetten meg akarják változtatni a külsejüket. A „cél” ilyenkor gyakran közelít a szupermodellek testéhez. Mégis egy hétköznapi életet élő lányon, asszonyon óriási a teher, melyet a „tökéletes nő” képe jelent.…

süti beállítások módosítása