Lykke Li a fiatal svéd énekes-dalszerző első két szólóalbumával megmutatta, hogy milyen valódi potenciál rejlik egy pop sztárban. Harmadik albuma a hírnévről, a hitelességről és szellemi érettségről árulkodik.

lykke_li_2010.jpg

Lykke röviden úgy foglalta össze, hogy megtalálta a vezető utat az életében és szakmájában a TM segítségével. „Megpróbáltam kis millió menekülési utat, igyekeztem bővíteni a tapasztalataimat, még pszichedelikus szereket is kipróbáltam, jártam médiumhoz, jógázni, felkerestem sámánt, gyógyítókat, különféle terapeutákat. Végezetül, amikor először találkoztam David Lynchel, akinek elmondtam a problémáimat, megtaláltam, amit igazán kerestem és ez nem volt más, mint a Transzcendentális Meditáció.”

Lykke elmondása szerint spirituális változáson ment keresztül: „A TM megváltoztatta az életemet sok szempontból. Mélyen a szívemben dallam lakozik, ez tesz engem jobb dalszöveg íróvá, művésszé, de nőiességemet is ezen keresztül élem meg. Kapcsolatba kerülhettem mélyebb tudatommal, amelyből kristálytiszta látás érkezik. Egyre jobban érzem magam. Úgy érzem, hogy még sosem voltam ennyire boldog attól, hogy élek. A felhők között vagyok.”

2013-ban a Lykke Li vendég zenészként szerepelt David Lynch második stúdió albumában a The Big Dream-ben, az egyik legnépszerűbb dal, az „I am waiting here” vokalistája volt:

Lykke legújabb szólóalbuma az „I never learn” nagyon közel áll hozzá, és méltán mutatja be az énekesnő zenei gyökereit. Meghaladta a korábbi kissé tört ritmusokat és elektronikus mintákat. Dalai hangzásában több kedvencének a hatása is érezhető: Harry Nilsson, Graham Nash stb. „Sokszor rengeteg finomítással jár, míg létrehozol valami egyszerűt” - árulja el az alkotói folyamatról az énekesnő.

Díjmentes TM-előadások: TM-tanfolyam.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://meditacio.blog.hu/api/trackback/id/tr786604309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.