A Pennsylvania Egyetem 2013. március 27.-én megjelent tanulmánya szerint a Transzcendentális Meditáció javítja HIV-betegek életminőségét, illetve az egyéb élettartam-tényezőkre is pozitív hatással van a rendszeres TM-meditáció.

world_aids_day_candle.jpg

A Penn Center for AIDS Research (CFAR) által finanszírozott 6 hónapos, véletlenszerű vizsgálatban 22, Transzcendentális Meditációt gyakorló személyt hasonlítottak össze egészségnevelési programban résztvevőkkel. A TM-csoport jelentős javulást mutatott az egészségi állapottal kapcsolatos olyan tényezők terén, mint az általános fizikai és mentális egészségi állapot, társadalmi és érzelmi jólét.

A Pennsylvania Egyetem kutatója, Sumedha Chhatre szerint „ez az első olyan tanulmány, ami feltárta a Transzcendentális Meditáció közösségi alkalmazását a felnőtt HIV-betegek esetén, és a meglévő bizonyítékok alapján összefüggés mutatható ki a stressz-szint csökkenése és a betegek állapotjavulása között. A kortizol-szint csökkenése, ami kapcsolatban van a stresszel, illetve a T-sejt szám változása az idegrendszer vonatkozásában jobb értékeket mutattak a TM-gyakorló vizsgálati csoportnál, míg a kontroll-csoport esetében az eredmények statisztikailag nem voltak értékelhetőek”.

Sumedha Chhatre kiemelte: „Számos vizsgálat megállapította, hogy a TM-technika csökkenti a stresszt és a tanulmány szerint a stressz szerepet játszik a HIV patogenezisében és progressziójában”.

--
Transzcendentális Meditáció előadások: TM-tanfolyam.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://meditacio.blog.hu/api/trackback/id/tr755856192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása