HansHickler.jpg„Azok a 40 percek [napi meditációval töltött idő] úgy tűnik, hogy nagyobb terhelhetőségre adnak módot; mély pihenést nyújtanak, és megadják a képességet, hogy feltöltődjünk. Ez olyan eszköz [TM], mely idővel egyre hatékonyabbá válik”- állítja Hans Hickler sikeres üzletember, aki az elmúlt 12 évben három multinacionális cég vezérigazgatója volt.

A Huffington Postnak adott interjúban Hickler megerősítette, hogy komoly veszély van jelen egy-egy sikeres karrier mögött. Rámutatott, hogy hatékony stratégiával ezeket el lehet hárítani. Az üzletember a Transzcendentális Meditáció technikájára esküszik. Igyekszik lefaragni a szoros időbeosztásából napi 20-20 percet reggel és este, hogy feltöltődhessen.

Elmondása szerint néhány éve több dolog is hátrányosan érintette a munkájában. A komoly terhelés miatt egészségügyi okokból egy időre fel is kellett adnia ügyvezetői posztját egy nagyvállalatnál. „Szerettem a munkám, de nem tudtam lépést tartani a követelményekkel.”

Ekkoriban látott egy interjút a milliárdos Ray Dalioval, aki a Transzcendentális Meditációt „sikerei legjobb barátjaként” aposztrofálta. „Amikor megkérdezik tőlem, hogy milyen érzés kijönni a TM-ből, a válaszom: 'nyugalom, tudatosság és teherbírás'. Ki akarna ennél többet?” - mondja Hickler.

Az üzletember szerint a TM gyakorlása révén egyre „természetesebb módon” ismerjük fel a helyes válaszokat a „kényes” helyzetekben is. Amikor kezdjük elveszíteni a lendületet, hogy azonnal reagáljunk a felszíni káoszra, a Transzcendentális Meditációhoz visszatérve uralkodhatunk bármilyen helyzeten. Egyfajta „tér-idő perspektívaként” tekint a módszerre.

A bejegyzés trackback címe:

https://meditacio.blog.hu/api/trackback/id/tr496945077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása